Tanulj, hogy dolgozhass, dolgozz, hogy eladósodj, és halj meg kiégve

A modern élet kézikönyve:

Emlékszem, gyerekként még azt harsogta a "bölcs" felnőttvilág: "Tanulj, kisfiam/kislányom, mert a tudás hatalom! Tanulj, és meglesz a biztos megélhetésed! A szorgalmas munka meghozza gyümölcsét!" Én meg hittem nekik, mint minden naiv kis palánta, akit épp a rendszer fogaskerekei közé készítenek elő. Ma már persze mi is tudjuk, felnőtt fejjel, hogy ez nem a biztos megélhetés ígérete volt, hanem az örök mókuskerékre szóló aranyat érő, soha le nem járó bérlet. Ez a bérlet, amit valószínűleg hitelből finanszíroztunk, már a startvonalon beláncolt minket.

A rendszer zseniálisan kitervelte: szívj magadba minden tudást, ami a kerék forgatásához szükséges, memorizálj, ismételj, adaptálódj, ne kérdezz sokat, és véletlenül se gondolkodj kritikusan. Különben kiesel a rostán. Hiszen a gondolkodó ember veszélyes. A gondolkodó ember rájöhet, hogy a király meztelen. Ezzel a diplomával a zsebünkben, agyunk tele elméletekkel, melyek nagy része a valóságban sosem hasznosul, és üres, vagy már mínuszos bankszámlával startolunk a felnőtt életbe. Üdv a valóságban, ahol a "kézikönyv" első fejezete, a "Tanulj, hogy dolgozhass", tiszta sor: legyél képzett és alkalmazkodó, de semmiképp se légy önálló.

A Munka: A Szentség, Ami Felemészt és Kifacsar – Élj a Képernyőnek!

És meg is érkezünk a második fejezethez, a munkához. Ja, hogy nem is annyira a pénzért dolgozunk? Dehogyisnem! Csak épp a pénz arra kell, hogy fizesd a számlákat, amik azért vannak, mert dolgoznod kell. Zseniális, önfenntartó körforgás! A cégek, ezek az új vallások, ahol az "értékek" valójában a profit maximalizálásának szinonimái, elhitetik velünk, hogy mi is "családtagok" vagyunk. A "családi" összejövetelek, azaz a kötelező céges rendezvények, a "kihívások", amik valójában túlórákat és alulfizetett projekteket jelentenek, és a "fejlődés", ami nem más, mint a képesség, hogy egyre gyorsabban és hatékonyabban végezzük el a feladatokat, amikből persze egyre több és egyre abszurdabb lesz.

A rendszer ugyanis megköveteli tőlünk, hogy folyamatosan versenyezzünk, ne csak a kollégákkal, hanem a saját múltbeli teljesítményünkkel is. Folyamatosan produktívak legyünk, még akkor is, ha a produktivitásunk egyenes arányban csökken azzal, ahogy a lelkiállapotunk romlik, és a pszichés jóllétünk a padlóra kerül. A munka lett a modern ember vallása, a home office meg az új templom, ahol a monitor fénye szentté avatja a szombat éjjeli, vasárnap reggeli, sőt, akár ünnepnapi e-maileket. A "rugalmas munkaidő" pedig nem a szabadságot hozta el, hanem azt, hogy a munkaidő sosem ér véget. Hogy még a WC-n is az e-maileket csekkoljuk. De vajon miért érezzük úgy, hogy a rengeteg erőfeszítés ellenére sem érünk el soha sehova? Talán mert a cél nem az, hogy elérjünk, hanem az, hogy fussunk. Szóval fuss, bolond, és ne kérdezd, hová, amíg bele nem dőlsz a porba!

Az Adósság: Az Aranylánc, Ami Nem Csillog, Csak Szorít – Fogoly vagy, és még tapsolsz is?

És akkor jön a harmadik, egyben legfájdalmasabb fejezet: az eladósodás. Az, ami a mobilitás, a jólét és a modern szabadság illúzióját hivatott megteremteni. Ház, autó, utazás, legújabb okostelefon, fogyasztói hitel a téli gumira – mind-mind a "jó élet" alapvető kellékei, amiket meg kell szereznünk, különben lemaradunk, kirekesztődünk, és szociális szempontból is perifériára kerülünk. A bankok mosolyogva nyújtják a kezüket, hiszen pontosan tudják, hogy az adósság a legjobb motiváció a rabszolgává váláshoz. Ha nincs elég pénzed a havi törlesztőre, akkor majd lesz még egy műszak, még egy mellékállás. Sőt, kettő! Látod, milyen rendes a rendszer? Mindig ad egy kiutat, ami persze mélyebbre visz a gödörben.

Az adósság nem teher, hanem láthatatlan bilincs, ami összeköt a rendszerrel. A hiteltörlesztés az új reggeli ima. Nem azért dolgozol, hogy élj, hanem azért élsz, hogy dolgozz, és fizesd a hiteledet. Szépen lassan elfelejted, mi is volt a cél, mi volt az eredeti álmod, és csak a törlesztőrészlet lebeg a szemed előtt. Mint egy igazi droid, aki a banki applikáció parancsait követi, és a piros figyelmeztetés a halálos ítélet szinonimája. Az emberiség nagy része így él, mintha egy banki applikáció lenne a főnöke, és a hitelkártya a valódi identitásunk. Gratulálok, Ön is egy hitelkártya-azonosítójú entitássá vált! Remekül beilleszkedtél a fogyasztói társadalomba, ahol a szabadság ára a folyamatos tartozás.

A Kiégés: A Végső Fejezet, a Csendes Feladás és a Rendszer Dicsérete – A Modern Hős halála

És elérkeztünk a "kézikönyv" utolsó, sokatmondó fejezetéhez: a kiégéshez. Amikor már a kávé sem segít, a hétvégék csak a pótlást jelentik, és a hobbijaid, amik valaha örömet okoztak, is csak újabb stresszforrások. A szorongás, a depresszió, a cinizmus – ezek az új normák, a mindennapi lelkiállapotunk. A kiégés nem hiba, nem a te személyes kudarcod, hanem természetes végtermék a modern élet futószalagján. Gratulálunk, Ön sikeresen kiégett! Ön a rendszer legkiemelkedőbb terméke! Ezzel a rendszer önfenntartóvá vált, hiszen a kiégett ember nem lázad, nem kérdőjelez meg, csak vegetál. Csendesen, hatékonyan, panaszkodás nélkül. Hiszen ereje sincs hozzá.

A társadalom pedig tapsol, mert a kiégett ember olcsó és kiszámítható munkaerő, aki nem rázza a hajót. Sőt, még ő maga is dicsőségnek tartja, hogy kiégett, hiszen ez azt jelenti, hogy "keményen dolgozott". Mintha a kemény munka valaha is egyenesen arányban állt volna a jó élettel, a boldogsággal, vagy a beteljesedéssel. Pont ellenkezőleg. Ez a modern hős definíciója: az, aki a leggyorsabban feléli magát a rendszer oltárán, és még büszke is rá, hogy az utolsó csepp energiáját is feláldozta a GDP növeléséért. Vajon miért büszkélkedünk az öngyilkos lassú halálunkkal?

Konklúzió: Mi Van a Kézikönyv Után? A Nagy Kérdés – Megállsz, vagy Futasz Tovább?

És mi jön a kézikönyv utolsó lapja után? Talán a felismerés, hogy az egész csak egy jól felépített illúzió volt? Talán az, hogy megpróbáljuk újraírni a saját életünk forgatókönyvét, mielőtt végleg elmerülünk a csendes kétségbeesésben, amit a "normális élet" címen adnak el nekünk? Mert a modern élet kézikönyve nem útmutató a boldogsághoz, a szabadsághoz vagy a beteljesedéshez, hanem egy vészjelzés. Egy segélykiáltás az emberiségtől, amit a profit és a növekedés mantrája süketít el. Ideje lenne meghallanunk, mielőtt végleg elnémulunk a mókuskerék zajában.

De persze, ehhez előbb meg kellene állni. És ki meri azt megtenni? Ki az, aki kimondja, hogy elég volt ebből a kézikönyvből? Képesek vagyunk-e vajon kitépni az utolsó lapokat, és üresre írni a jövőnket, mielőtt a kiégés lapjai végleg betemetnek minket? Vagy beletörődünk a sorsunkba, és csendben, kiégve halunk meg, ahogy a kézikönyv előírta?